Content Shock
Nyolcadik feladat
A Content Shock
az a médiában hatást gyakorló jelenség, mikor egyre több és több generált tartalom mennyisége jóval meghaladja azt fogyasztó emberek kapacitását. A folyamat hátterében az áll, hogy a főként digitális tartalom előállítási költsége alacsony, az internet esetén pedig a rengeteg tartalomszolgáltató egyszerűen elárasztja a webet az általuk generált outputtal, viszont az erre irányuló kereslet (emberi figyelem) limitált. E kettő összetevő a kereslet-kínálat görbe jelentős anomáliájához vezet.
Ezt a jelenséget többször is tapasztaltam már a saját bőrömön is , vegyük csak azt az egyszerű példát, ami szerintem sokakkal elő szokott fordulni, hogy egyszerre rengeteg böngésző lap van megnyitva és továbbiak megnyitásától sem rettenek vissza mondván, hogy később majd lesz rá időm elolvasom. Azonban a nap végén úgy zárom be a böngésző ablakot, hogy erre mégsem került sor.
Véleményem szerint az igazság félúton van a Content Shock miatt vészharangot kongatók és teljeséggel ellenzők között. Fentiekben leírtam, hogy létezik a jelenség, azonban én tartózkodnék az ezt felvető bogbejegyzésben szereplő drámai és negatív hangvételétől. Véleményem szerint az emberek nagyon találékonyak, ha az érdekeik megkívánják azt. Így továbbra is meg fogják találni a módját annak, hogy ellenálljanak az információ áradatnak. Továbbá mindig lesz olyan tartalom, amely, ha kellően minőségi, akkor érdekelni fog valakit. Egy piacon megfelelően pozícionált és minőségi tartalmat előállító blognak szerintem mindig is lesz fogyasztóbázisa.
Ebben segítséget nyújthat egy megfelelően összeállított és karbantartott Facebook hírfolyam, mely tartalom szűrőként szolgálhat, viszont ezeket is érdemes óvatosan kezelni , nehogy a hírfolyamon a tartalmat megjelenítő algoritmus egy burokba zárjon minket.
Forrás: Schaefer, Mark (2014):
http://www.businessesgrow.com/2014/01/06/content-shock
http://www.businessesgrow.com/2014/01/27/best-content-rise-top
Képek:
https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRQvApN_pEsfw-lHSzCY0_lSiKwlR0u2fYoiGA9ZEULUU9DVBzO
http://jgodigital.com/wp-content/uploads/2013/11/content-marketing-ideas.png